Bár három pozitív teszt már erősen kimeríti a terhesség gyanúját, és azóta sem jött meg, én azért hallani akartam egy igazi orvostól, hogy én TÉNYLEG terhes vagyok, és különben is, nem Rosemary gyermekét hordozom magamban. Euforikus hangulatban vártam, hogy elmehessek Marcival az első ultrahangra, ami egyébként egy elég perverz dolog ám: egy hölgy síkosított dildót helyez fel a páciensnek. Amikor a drága férjemet előre felvilágosítottam erről a módszerről, az első felvetése az volt, hogy vajon miért nem látott még ilyen témájú pornót, de azzal vágtam vissza, hogy annyira nem találná humorosnak, ha egy vadidegen úr kiverné neki, miközben kimérten a hogyléte felől érdeklődne.

Amikor beléptünk az ultrahangozóba, azonnal túllendültünk a helyzet abszurditásán, és átadtuk magunkat a monitoron látottaknak, és a doktornő kommentárjainak. Amire szükség is volt, mert számunkra a a méhen belüli tárlatvezetés egy Rorschach tintafolt-teszt és egy adáshibás televízió kereszteződésének hatott. Kiderült, hogy a méhem egészséges, és van benne egy picike petezsák (11.4 milliméter, kéremszépen,az már nem akármi), aminek a mérete és alakja egyértelműen terhességre utal, és amiben egy még icipicibb baba-éléskamra látható. Hiába kerestük Marcival a mi kis bébipöttyünket, ő még nem alakult ki, de azt ígérte a doki, hogy egy hét múlva már a szívzörej is hallható lesz. Marci tapsikolva örült, amikor a hölgy a kezébe nyomta a kinyomtatott méh-fotót, és azt ismételgette, hogy „az én pici petezsákom!”, és hosszasan, szerelmetesen nyáladzva nézegettük a fekete-fehér foltokat.

Utána bementünk az én imádott nőgyógyászomhoz, aki egy gyors vizsgálattal megerősítette a terhesség tényét (Marcikám, ma már két ember nyúlt be nekem az orrod előtt, mi ez, ha nem a szexuális életünk felturbózása?). A doki szokásos laza modorában elmondta, hogy egyrészt szuperek vagyunk, másrészt meg felkészített, hogy ha mégis úgy alakul, hogy elmegy a magzat – ami a terhességek majd’ felére igaz –, akkor ne úgy éljük meg, hogy elvesztettük a babánkat, mert „az még lófasz se, nem baba” (sic!), és a természet kiszelektálja magának, ami nem életképes, és jobb ez így. Viszont mivel én fiatal vagyok, szedtem a magzatvédőt, egészségesen táplálkozom és nincsen sem betegségem, sem túlsúlyom, sokkal nagyobb esélyem van a sikeres végkifejletre (jól látja a kedves olvasó, most épp ál-racionálisan győzködöm magam). És különben is: úgy döntöttünk, hogy a mi gyerekünk csúcsminőségű lesz. Punktum!