A „csalónap” miatti kellemes izgalom jegyében Marci az elmúlt napokban néhány óránként megkérdezte, hogy megjött-e már (amire hiába válaszoltam mindig azt, hogy azonnal szólok, ha igen, nem voltam elég meggyőző a számára). Bevallom, én már elkezdtem örülni, hogy három napja késik, és hiába válaszoltam mindig magabiztosan azt, hogy úgyis meg fog jönni, mert pár nap csúszás teljesen természetes, és semmi valószínűsége, hogy 1-ből 1 találattal létrejöjjön az ősrobbanás, titkon bíztam benne, hogy talán mégis. Minden pisilésnél somolyogva nyugtáztam, hogy még mindig nem itatott át a tisztátalanság. Ugyanakkor az az egy-két barát, akinek beszámoltam a lehetőségről, mind csak legyintett, hogy nehogy beleéljem magam, mert csak csalódás lesz a vége, mert úgysincs esély a fogantatásra. Én is tisztában voltam a matematikával, de azért kellemes volt eljátszani a gondolattal, hogy mi van, ha mégis… mégiscsak életem első olyan szituációja volt ez, amikor benne volt a pakliban ez a jolly joker.

Mivel Marci ezen a héten rengeteg előadást tartott Budapesten és vidéken is az európai továbbtanulásról, alig volt itthon, és amikor mégis, értető okokból hullafáradt volt. Ugyanakkor megbeszéltük, hogy csinálok egy tesztet az első adandó alkalommal. Mivel péntek este ért haza az üzleti útjáról, a szombat reggelt tűztük ki erre a célra. (Könnyed vagyok, laza vagyok, könnyed vagyok, laza vagyok, vagyis ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!)